Gyurma élete

• Blog oldal
• Archívum
• 

Ü9 rulez

Még sosem voltunk olyan közel az Ü9-hez, mint most. Még sosem gondoltam azt egy vizsgáról, hogy függetlenül a felkészültségünktől megbukhatunk...

Márpedig az Ü9, az olyan megbukós vizsga. Hogy miért? Mert az apport és az irányítás nagyon könnyen lehet hiányos. Ha pedig két hiányosa van az embernek, a legjobb eredmény, amit elérhet a 70 és 80 pont között van valahol, és ahhoz a többi feladatnak hibátlannak kell lennie...

Nézzük sorba:

Apport: szerintem lehetetlen megtanítani a kutyámnak. És ezt nem az elkeseredettség mondatja velem, hanem az elmúlt egy évben történt megannyi, arra tett sikertelen próbálkozás, hogy a kutyámmal megértessem a kulcs, nyakörv és hurka szavakat. Még nem adtam fel, rendszeresen gyakorlom vele, új és új módszerekkel, hátha az egyik eredményre vezet... De alapvetően hiányosra számítok.

Akadály: ezzel nem lehet gond, de persze benne van a pakliban, hogy valami miatt a kutya éppen aznap elrontja. Három ugróakadály és a 12 pálcás szlalom, tőlem 10 méterre...

Kézjel: a MUMUS! Nulláról építem, külön tanítom a hátrálós részt és az előtte lévő 4 pozíciót. Ennek meg kell lennie, jól haladunk, csak mindennap kell vele gyakorolni egy kicsit, és tudatosan növelni a távot. Az első 4 pozíció megvan 15 méterről, a tolatás és az utolsó 2 pozíció kb. 10 méterről. De persze lassan fogja felvenni egyik-másik pozíciót.

Irányítás: helyigényes gyakorolni, ráadásul utálom a parkban csinálni, mert kiabálni kell hozzá, és mindenki minket néz közben... De muszáj leszek, mert jelenlegi állapotában 100% bukás. Amúgy is benne van a pakliban a hiányos, mert a 6 bójából meghatározott 3 bóján kívül nem mehet közelebb 2 méternél a többihez!! Hát, ha Gyurma beindul, ember legyen a talpán, aki centire pontosan meg tudja állítani... De gyakoroljuk, hátha sikerül.

Megállítás: abbahagytam az ülés gyorsítását, sikerült, amennyire sikerült. Most már arra kell gyúrnom, hogy felnöveljem a távot, és Gyurma mindig felismerje, hogy mikor kell ülnie és mikor állnia.

Szagazonosítás: a nulláról tanítom újra. Már amennyire lehet. Még ez sem állt össze atombiztosra, de talán addigra igen... Készíteni akarok róla egy videót, az ösztönöz, hogy tényleg alaposan tanítsam meg neki, ne csapjam össze.

2012 elejére - új év, (fel)új(ított) elhatározások

Régen írtam...

Kezdem a jó hírrel: Gyurma sztár kutya lett:) Ez így persze túlzás, de ez az első mondat, ami mindenkinek kijön a száján, amikor meglátja Gyurmát az Egyik kutya, másik nem című műsor főcímében. Egy estét forgattunk a stábbal, akik nagyon profik voltak. Nagyjából tudták, hogy mit akarnak, de rugalmasan tudták kezelni az elvárásaikat. Például szerették volna, ha Gyurma feláll a gazdáját alakító srác hátára, miközben a srác négykézláb van. Hát, ez kivitelezhetetlennek bizonyult, így megelégedtek azzal hogy az első két lába került a srác hátára. Mindössze egy mélypontunk volt, amikor Gyurma annyira lihegett a lámpák miatt, hogy a legegyszerűbb és legjobban begyakorolt "trükköt", a távirányító tartását elrontotta. Ezenkívül viszont tökéletesen dolgozott, mind a ketten nagyon élveztük. Számunkra ez az igazi kihívás. Tőlem több méterre, extrém körülmények között teljesíteni úgy, hogy én végig kedves vagyok és nem nyomom össze a kutyát az elvárásaimmal. Szuper lenne, ha sok ilyen hasonló élményben lenne részünk, illetve néha arról is álmodozom, hogy milyen jó lenne, ha Gyurma egyszer szerepelhetne egy színházi darabban, például...

Van másik jó hír is, de ez csak félig jó hír, a Gyurmára való hatása ugyanis nem nevezhető 100%-ig pozitívnak. Úgy tűnik, hogy beindult a K99 vizsgafelkészítés név alatt futó önmegvalósítási és megélhetési projektem. A 2010-2011 telén történt magánéleti fordulatok után talpra kellett állnom anyagilag, így átgondoltam, hogy milyen olyan tudásom van, amit pénzzé lehetne tenni. Arra jutottam, hogy a vizsgafelkészítés valami olyan, amit tudnék is, élveznék is és más még nem csinálja. Először csak a suli levelező listáján hirdettem magam, így meglett az első pár tanítványom, akik azóta már le is vizsgáztak. 2011 novemberében pedig vettem egy nagy levegőt, készítettem egy facebook oldalt és azóta volt olyan, hogy 20 emberrel volt leegyeztetett időpontom. A dolog beindult, néhány emberrel átalakult másfajta segítő kapcsolatba, de alapvetően mindenki lázasan készül az általa kinézett vizsgára. Mindez persze azzal járt, hogy átmenetileg túlterhelt lettem és miközben mindenkinek profi tanácsokat adtam és a tanítványaim fénysebességgel fejlődtek, a saját kutyámmal nem haladtam egy tapodtat sem. Így aztán vettem egy újabb nagy levegőt, egy barátnőm segítségével készítettem egy beosztást, amelyben órára pontosan be van osztva a hetem, megvan, hogy mikorra vállalhatok tanítványt, mikor kell dolgoznom a munkahelyemen és mikor gyakorlok/sétálok a kutyámmal. Sokkal nagyobb energiát kell Gyurmára fordítanom. A minap valami miatt megnéztem a régi videóinkat. Annyi szuper dolgot csináltunk már, Gyurma olyan szuper okos és kitartó kutya, szüksége van arra, hogy lefárasszam, hogy hozzá méltó dolgotkat csináljak vele...

Ami a saját vizsgafelkészülésünket illeti, szégyenletes, hogy az első Ü9-ről szóló bejegyzéseim kb. másfél évvel ezelőttiek, és még mindig nem tanítottam meg az anyagát Gyurmának. Ennek elsősorban az az oka, hogy vannak benne olyan feladatok, amelyeket lehetetlennek tartottam, fogalmam sem volt, hogy álljak neki. Most viszont erőt veszek magamon és május elsejére felkészítem! Ha sikerül, akkor október 23 ismét az E9-é lesz. Ha nem, akkor 2012 az Ü9 jegyében fog eltelni. Most már nemcsak Gyurma miatt fontos, hogy milyen lesz a vizsgánk, hanem azért is, mert most már a cégérem a saját kutyám és a közös vizsgáink.

No, és akkor a végére a rossz hír: azt hiszem, Gyurma szeparációs stresszes az új lakásban. Igen megint új helyen lakom... És Gyurma nem érzi magát biztonságban. Legalább is erre a következtetésre jutottam. A tünet: amikor egyedül van itthon, nem alszik, csak pihen, és bizonyos időközönként körbejárja a lakást és minden helyiségben megáll és vonyít. Ez pár percig tart, utána visszafekszik és egy ideig megint pihen. Óránként kb. egyszer vonyít. Azt gondoltam, hogy az unalom miatt van, de amikor az egyik alkalommal egy órán keresztül szedte szét a szelektív szemetes és utána azonnal vonyításba kezdett, át kellett értékelnem a véleményem. Így most tréning van. Ma egy órát gyakoroltam vele az egyedüllétet, 3-8-16-29 percig. A 4-ből 3-szor a helyén maradt, nem vonyított, viszont minden alkalommal látszott rajta, hogy felgyűlt benne a feszkó, mert hevesen örült, amikor odahívtam magamhoz. Persze ezt próbáltam csitítani... Holnap folytatjuk, nagyon bízom a fokozatosságban!

És akkor a végére még egy jó hír: Gyurma maximálisan kompatibilis a macskákkal. Jelenleg hárommal él együtt, nem bántja őket, sőt: tegnap, amikor a láthatásból visszakaptam, Csipának, a mostohatesójának még puszit is adott:))) Látszik, hogy tesók, még a szineik is hasonlóak:))) (A másik két macska csak átmenetileg van velünk, amíg nem találnak gazdát.)

az újratanítás örömei

Ha megkérdeznek valakit a környezetemben, hogy ki az a megszállott, aki képes a legalapabb feladatokat is újratanítani a kutyájának, mindenki az én nevemet fogja mondani. Mert ez így is van. De most már nagyon elegem van ebből...

Van ez a hülye tolatás az Ü9-ben. A kutyának egy kézjelre, 30 méteres távolságból két métert kell hátrálnia.

Nekünk volt nagyon szép hátrálásunk, még videó is van róla.

A kézjel önmagában a gyűlölt feladataim közé tartozik, mert kb. középfok óta nem sikerült egy normális kézjel gyakorlatsort bemutatnunk egy vizsgán sem, mert sosem sikerült rendesen felnövelni a távot. Így az egészet újratanítom éppen. Ezzel önmagában nincs is gond, mert úgy vagyok vele, hogy egyszer kell türelmesen, apránként felépítenem és működni fog. A kutya szemmel láthatólag fejlődik is. De! A hátrálás egy tragédia. Mert. Nem csinálja folyamatosan és az is, amit csinál, ferde.

Az agyvérzés kerülgetett minden alkalommal, amikor ezt gyakoroltuk. Aztán egyik alkalommal lejött velem a párom is kutyát sétáltatni és arra lettem figyelmes, hogy a kutyám a gyakorlás elől odabújik a páromhoz. Hát, öööö. Ez elég nagy jelzés. Túl ideges vagyok a tanításhoz.

Új stratégia kellett.

Egyrészt a ferdeség oka az, hogy kb két éve a kutyám fel tudja emelni az egyik hátsó lábát vezényszóra, de a másikat nem. Így arra az oldalra kezd el ferdülni, amelyik lábát fel tudja emelni. A tolatós videóban is látszik, hogy az egész hátrálást arra a mozdulatra építette fel, hogy az egyik hátsó lábát felemeli. Így úgy döntöttem, megtanítom neki a másik hátsó lábát is. Hadd legyen még tudatosabb a hátsó részével és így talán kiegyenesedik a kutya csípője hátráláskor.

Másrészt, bár tudom, hogy dedós, de én is visszamentem a házfal, a kerítés, a bokrok mellé, hogy ne tudjon elferdülni a kutya, és ott gyakorlom vele.

Harmadrészt, mivel Gyurma minden negyedik lépésnél megáll, újra formálok neki egy hosszú, folyamatos hátrálást, hogy majd azt tudjam hozzákötni az egy kézjelhez.

És úgy tűnik, hogy az új stratégia működik. Gyurma ma már egész hosszan és egyenesen(!) hátrált! Még nincs jelhez rakva, de ígéretes...

Szóval, ha rendkívül frusztráló is, és ha le is kell számolnunk azzal a gondolattal, hogy dedós dolog egy régebben tökéletes feladatot újratanítani, igenis, újra kell tanítani. Nincs más megoldás, mert különben csak agyon nyomjuk a kutyát és nem lesz sikeres a gyakorlatunk sem. Éljen a klikker! Éljen a formálás!

minél kevesebb pont, annál több tanulság

Október 23-án második ízben futottunk neki az E9-es vizsgának. Akik olvassák a blogot tudják, hogy sokat készültünk rá Gyurmával, kívülről tudtuk az egész vizsgaanyagot. Aznap reggel mondtam is magamnak, hogy 80 és 90 pont között szeretném, ha végeznénk, mert az bennünk van.

Ehhez képest megbuktunk. Alapvetően két nagy hibám volt aznap reggel: túl nagyok voltak az elvárásaim (elvártam, hogy Gyurma önállóan mutassa be a gyakorlatokat, én egyáltalán nem segítettem neki) és nem lélegeztem együtt a kutyámmal.

A vizsgára lejött apukám és a párom, aminek nagyon örültem, viszont így nem hangolódtam rá eléggé Gyurmára. A bíró éppen 8-ra ért oda, észre se vettem, hogy megérkezett, egyszer csak ott állt a pályán, ránk várva. Hirtelen azt se tudtam, hol a kutyám. A kutyasulira még nem ült rá az az együttérző csend, ami a vizsganapokat jellemzi, még ki-bacsapódott a kapu, még folyamatosan érkeztek az emberek.

A vizsga egész jól kezdődött, bár nem az elvárásaimnak megfelelően, de az első feladatot teljesítettük. A második feladatnál, a futás közben ültetésnél azonban Gyurma ismét állva maradt. Ekkor eléggé elkeseredtem. Rengeteget gyakoroltuk, emiatt a gyakorlat miatt voltunk ott, ezt akartam kijavítani, senki nem tud nálam többet erről a gyakorlatról a kutyiskolán. Erre nem sikerül. Az állítás és a fektetés megvolt. A palackos apportra vagyok egyedül büszke, azon látszott, hogy gyakoroltuk, szebb volt, mint tavasszal. Az akadályon való apportot viszont elrontotta. A feladat éppen megfelelő minősítést kapott, mert Gyurma az akadályok átugrása után elkezdett szaglászni és többször kellett neki szólni, hogy hozza az apportfát. A kegyelemdöfés azonban az előreküldés volt. Az az előreküldés, amire azt írtam előtte, biztos, hogy meglesz. A bíró nem tudta helyesen a szabályzatot, és hamar szólt, hogy állítsam meg a kutyát. A kutya meg is állt, de amikor továbbküldtem, magától lefeküdt a megszokott távkülönbség után. Ez az én hibám, mert csak a szabályzatban leírt koreográfiát gyakoroltam el vele, nem készítettem fel arra, hogy bármilyen távolságról, bármilyen sorrendben tudja a pozíciókat. Mire a helyben maradáshoz értünk, eléggé ideges voltam, Gyurma bele is ült. Ekkor már tudtam, hogy nem lesz meg a vizsga, hiszen 3 hiányossal nem lehet meg. Így is lett, 68 pont. Nagyon el voltam keseredve, ezért is nem írta róla mostanáig. Akartam csinálni egy videót, de az én felvételeim nem lettek elég jók hozzá.

Összességében hatalmas kudarc volt számomra ez a vizsga. Két fontos ember is kijött miattam a kutyasulira. Fel voltunk készülve. És nem sikerül. Nemhogy nem javítottuk ki azt a két feladatot, amit tavasszal elrontottunk, hanem rosszabbul teljesítettünk.

Sebaj. Innen szép felállni:) És nagy gondom nem lehet, hiszen egyszer már megvan nekünk ez a vizsga, azt már nem veszi el tőlünk senki. Az E9 ilyen. Három hiba és nincs meg. Még jobban fel kell készítenem rá Gyurmát. És legközelebb senki mással nem foglalkozhatok a vizsga előtt, csak vele! Ha bárki kijön megnézni, meg fogom neki mondani, hogy jöjjön, én nagyon fogok neki örülni, de a vizsga előtt ne szóljon hozzám, mert csak a kutyámmal foglalkozhatok.

Januárban lesz vizsga a bemutatócsoport tagjainak, akkor újra megpróbáljuk!

Ééés addig van két olyan mumus dolog, amit valahogy muszáj kijavítanom. Az egyik az, hogy amikor eltávolodom a kutyától (menet közben pozíciók, helyben maradás), azonnal elkezd körbenézegetni és szaglászni. Ez egyrészt idegesítő, mert nem rám figyel, másrészt nagyon csúnya a vizsgán, mert nem rám figyel. A másik kijavítandó a feladatok között lévő lábhoz kerülés. Gyurma olyan eszeveszett lassan ül le ilyenkor, hogy minden hajam kihullik, mire a feneke eléri a földet. Ezzel is kezdenem kell valamit. Még nem tudom pontosan, hogy mit. Talán az, hogy újratanítom neki a lábhoz kerülést, gyorsít a dolgon...

elveszett tartalmak

Valami gikszer okán majdnem elvesztek az utóbbi félév bejegyzései. A bejegyzések szerencsére meglettek, de a bennük lévő fotók sajnos nem.

A szemmozgás nem testjel - avagy egy nappal a vizsga előtt

Az elmúlt egy hét nagy tanulságokkal szolgált. Kezdek elveszni a részletekben és a sok kicsi hibát látni, ami így, vizsga előtt kissé frusztráló, ha viszont arra gondolok, hogy ennek az lesz a következménye, hogy legalább még egyszer nekifutunk ennek a vizsgának, az boldoggá tesz. Szeretem ezt a vizsgát és szeretek a kutyámmal együtt gyakorolni, így tulajdonképpen örülök, hogy még egy fél évet biztos eltöltök az E9 vizsgaanyagának tökéletesítésével.

Ami a leges legnagyobb tanulság, az a kutya viselkedése a menet közbeni pozícióknál. Pár nappal ezelőtt lementem vele gyakorolni. Ekkor már némileg magabiztos voltam a futás közbeni ültetéssel kapcsolatban, mert az elmúlt egy évben eljutottunk onnan, hogy Gyurmát újra megtanítottam ülni, oda, hogy 99%-os biztonsággal leült ennél a feladatnál. Erre, 5 nappal a vizsga előtt a kutya belefeküdt a gyakorlatba. Egyáltalán nem értettem a dolgot. A futás közben fektetést egy éve nem gyakoroltam vele, a vezényszó teljesen más, a kutya ennek ellenére olyan patentül feküdt, hogy egész meghatódtam, leszámítva a kétségbeesést, ami lassan úrrá lett rajtam. A kutyát megbüntetni nem volt értelme, magabiztos volt és motivált, folyamatosan engem nézett, tehát nem arról volt szó, hogy nem figyel és emiatt téveszt. Körülbelül 15 próbálkozáson voltam túl, amiből Gyurma 13 alkalommal lefeküdt, 2 alkalommal pedig magától, a vezényszó elhangzása előtt leült, amikor már egészen közel ahhoz, hogy feladom, arra gondoltam, hogy kívülről biztos, hogy teljesen egyértelmű lenne az ok, és ha a tanítványom lennék, biztos, észrevenném, hogy mit néz be a kutya. És ekkor a következő két próbálkozásnál megvilágosodtam. A "sit" vezényszót magasan mondom, és emiatt a fejem kicsit megemelkedik. Ez az a mozdulat, amivel a kutya összekötötte a feladatot. Ha a fejmozdulat elmaradt, Gyurma lefeküdt.

A mai gyakorláson a kutya a futás közben állítás helyett leült. Most már tudtam, hol keressem a dolog okát, ezért azonnal a fejemet kezdtem figyelni, de még így is beletelt vagy 6 próbálkozásba, mire rájöttem, hogy Gyurma a szememet figyeli. Nem tudom hogyan csinálja, mert miközben mellettem fut, a 10. lépésnél már mögöttem szokott lenni, mindenesetre ha felnézek, akkor leül, ha nem nézek fel, állva marad. Akkor is, ha a fejemet meg se mozdítom. Amellett, hogy fogalmam sincs, mi lesz holnap reggel, mert Gyurma olyan kicsi változásokra figyel az arcomon és a mozgásomon, amit én észre se veszek, teljesen lenyűgöz a kutyám dinamikus fejlődése ebben a feladatban. Biztos vagyok benne, hogy figyel a sebességemre és az abban való változásokra, a levegővételemre, a szemem mozgására, a fejem mozgására és legutolsó sorban a vezényszóra, abban is leginkább a hangsúlyra. Ember legyen a talpán, aki ezekre egyszerre figyelni tud, miközben éppen vizsgadrukkja is van... Az az egy biztos, hogy a szemem mozgását nem tiltja a szabályzat, így ha a bíró észre is veszi, vagy netán olvassa ezt a bejegyzést, attól nem kell félnem, hogy testjelnek veszi...

Az előző bejegyzésemben 6 olyan apróságot soroltam fel, amit szépíteni kell még. A lista azóta folyamatosan nő. Csak azért sorolom fel őket itt, hogy amikor a következő vizsgára készülünk, fel tudjam frissíteni a memóriámat:

1. a ferde dolgok: jobb láb mellett lassú lépés, hátramenet és a bal láb mellett fektetés

2. helyben maradás (állva, 30 lépésre, elbújva, 3 percig)

3. állva maradás úgy, hogy én elfutok mellette mindkét irányba

4. ne induljon el magától ott, ahol behívás következik

5. hozzám után a lábhoz kerülés egy mozdulatból legyen meg

6. palackos apport (a feladat összes részlete béna: lábnál követés, amíg a palackokat ráöntik a fára, elindulás a fáért, a fa felvétele, lendület visszafelé, beülés a fával)

7. a beülés az apportfával nagyon messze van és időnként ferde

8. előreküldésnél ne nézzen vissza és várjon meg fekve

9. a fektetésből láb mellett felültetésnél egyenes legyen, ne dőljön el a másik irányba a testével

10. jobb oldalon a kitartás növelése, különösen irány- és ütemváltásoknál

Azt hiszem, ennyi, majd a holnapi vizsga biztos ad még pár új szempontot...

Azt is át kell gondolnom, hogy mi legyen az a pár dolog, amit nagyon röviden elgyakorlok a pályára való fellépés előtt. Ezek a következők lesznek: 5-10 lépés lábnál követés, oldalváltás, jobb láb melletti ütemváltások, fordulatok, hátramenet. Emberkerülés. Menet közbeni pozíciók. Sima apport. Rövid helyben maradás. Mindenből csak egy, maximum kettő. Aztán majd meglátjuk. Jó lenne 80 és 90 százalék között teljesíteni...

9 nappal vizsga előtt

Október 22-én nekifutunk az E9-nek újra. A legutóbb 78 ponttal lett meg, két hiányos feladattal. Néha eljátszom a gondolattal, hogy ha az a két feladat meglett volna, akkor milyen sok pontunk lett volna, de aztán lerángatom magam a földre, hiszen épp ez a lényeg: nem véletlenül volt két hiányos feladatunk, így éppen 78 pont volt a tudásunk.

Akkor alig-alig készültem rá, gyakorlatilag az E7-es felkészülésünkre támaszkodtam, ami egy nagyon alapos tudást és klassz összhangot biztosított köztem és Gyurma közt. Ez persze nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem gyakoroltam rá, de messze nem szenteltem rá annyi időt, mint fél évvel azelőtt az E7 alkalmával. Márciusban úgy mentem fel a pályára, hogy 70 és 80 pont között leszünk valahol. Így is lett. A lábnál követésünk nagyon hullámzó volt. Futás közben nem ült le. Lassú lépésben nem indult el. A palackos apportnál két vezényszó kellett és egyáltalán nem gyakoroltam a menetelést a fa körül. A helyben maradásra alig gyúrtam, Gyurma le is ült (bár nem tudom, hogy nem amiatt-e, hogy a mellettünk vizsgázó leültette a kutyáját).

Most ott tartunk, hogy egy-két pontosítástól eltekintve egész szépen összeállt a vizsgaanyag. A lábnál követés nem hullámzik, elvileg leül futás közben és a helyben maradást is gyakorlom vele. Készítettem egy listát, hogy mit kell gyakorolnunk még, az ördög is a részletekben van, hát nekünk is azokra kell figyelnünk:

• jobb oldalon a lassú menetben kimegy a feneke a kutyának
• jobb oldalon hátra menetben szintén elferdül a kutya
• láb mellett fektetésnél ferde a kutya
• a futás közbeni állításnál van, amikor ellép, miközben én elfutok mellette a másik irányba
• a hozzám után nem tud egy mozdulattal mellém beülni
• a palackos apportnál még mindig nem lendületes az elindulás, ha egyáltalán elindul
• a helyben maradásra oda kell figyelnem
• jobb oldalon növelnem kell a kitartását, különösen a balra át fordulatokat követően

A végletek napja

Reggeli séta után 50es nő a lépcsőházban megtorpan, és megkér, hogy fogjam meg a kutyát, majd miközben elmegy mellettünk, megígérteti velem, hogy ezentúl csak és csakis pórázon viszem a kutyát a lépcsőházban.

Úton a városba a buszvezető kiszáll és szól, hogy rakjak szájkosarat a kutyára.

Délután egy barátnőm barátnőjének a 10 hónapos kislányára segítünk vigyázni Gyurmával. A kislány néha rágyalogol a kanapé előtt fekvő kutyára, Gyurmának természetesen a füle se rezzen.

Úton a forgatásra (ahol egyébként Gyurma a Tükör módszerről szóló tv-műsor főcímkutyája lett) a metró peronján ránk szól egy kedves biztonsági őr, hogy tegyek szájkosarat a kutyámra.

A forgatáson Gyurma órákon keresztül tökéletesen dolgozik, tőlem több méterre, idegen emberek és a levegőt forrósító lámpák között.

No comment.

A legimádnivalóbb jelenet a mai napon: a kislány bökdöste Gyurma lábát, majd a sajátját, miközben az arcán látszott, hogy most valami nagyszerű dologra jött rá!

Gyurma a facebook-on

Készítettem Gyurmának egy facebook oldalt, hogy könnyebben követhető legyen a blog, hiszen aki ott feliratkozik, annak megjelenik a hírfolyamában, ha új bejegyzés születik.

Like-oljátok, olvassátok, élvezzétek!

tárgynév-diszkrimináció - első lépések

Az Ü9 nagyon nehéznek ígérkezik nekünk, két olyan feladat van a hatból, amivel várhatóan nem lesz problémánk: a megállítás és az akadály. Az összes többi szörnyű. Vegyük szépen sorra:

Kézjel: a távolságot soha nem sikerült még felnövelni. Most 30 méterre kéne egy székből kézjelekkel irányítani a kutyát.

Bója: hat, nagyon messze lévő bója közül kell háromhoz odairányítani a kutyát úgy, hogy a többi három közelébe se mehet.

Szagazonosítás: 7 cipőből kéne kiválasztani annak a párját, ami nálam van. A világon nincs ennyi cipő... És akkor arról még nem is beszéltem, hogy a nézőktől mindig lefagy a kutyám, mert rájuk figyel ahelyett, hogy a szagra koncentrálna.

És végül a legdurvább: tárgynév-diszkrimináció. Ez azt jelenti, hogy a kutyámnak 3 tárgy nevét tudnia kell és minden plusz segítség nélkül ki kell választania azt, amelyiket kértem. Nos, bárkinek, akinek nem border collie-ja vagy segítő kutyája van, és eddig illúziói voltak, miszerint a kutyája tudja bizonyos dolgok nevét, fizetek egy sört, ha leteszteli és a kutya valóban tudja... Jelenleg teljesen reménytelen a helyzet, és egy ideje már az. Nézzük, mit is próbáltam eddig.

1. lépés: a tárgyak kiválasztása

Három különböző tárgy kell, amelyek nemcsak fizikailag, de a nevük hangzásában is eltérnek egymástól, hogy a kutya ne keverje össze őket. Feltéve, hogy valaha megtanulja a három szót... Nekem kulcs (plüss kulcstartóval), nyakörv és hurka (nem igazi:))

2. lépés: tartás

A kutyának nem szabad játszania a tárgyakkal, ezért klikkelni kell arra hogy szépen, hosszan fogja azokat. Eközben már lehet mondani a tárgy nevét, abban bízva, hogy majd egyszer, esetleg bemegy a kutya fejébe...

3. lépés: behozatal

A tárgyakat külön-külön, tehát úgy, hogy egyszerre csak az egyik van a földön, be kell hoznia a kutyának, vagy kézbe, vagy szabályos apportként. Itt is a nevükön nevezve a különböző tárgyakat, de illúziói senkinek ne legyenek. A kutyának fingja sincs a szóról, azt látja, hogy ez egy apport helyzet: ül a lábamnál, van előtte egy tárgy, amit már ismer, azt kell behozni. Ennyi. Az mindegy, hogy én mit mondok a számmal.

4. lépés: zavaró, semleges tárgyak közül behozatni a tárgyat

Ha a kutya nem kattan rá úgy egy papírzacskóra, mint Gyurma, akkor elvileg azt tanulja meg, hogy ha több tárgy van a földön, neki akkor is a már ismert tárgyat kell behoznia. Bár a jó gazda ilyenkor is mindig a tárgy nvét mondogatja, a kutya még mindig leszarja azt, a hangjel tartalma mindegy, a lényeg, hogy amikor jön, akkor ő mehet a tárgyért.

5. lépés: valahogy rávenni a kutyát, hogy figyeljen arra amit mondunk, nem agyonverve őt

Nos, igen. Sok kudarc után volt egy olyan ötletem, hogy legyen az, hogy a szagazonosításhoz hasonlóan egy gyakorláson belül csak ugyanazt a tárgyat kell behoznia. Mivel Gyurma (eddig) szerette azt, amikor a lakásban meg kellett keresnie valamit, és ha messze van, nem tudom agyonnyomni a feszültségemmel, illetve valóban egyedül dolgozik, ami ugye a cél, ezért először eldugtam párszor az adott tárgyat a szobámon kívül a lakásban. Amikor ezt többször behozta, kitettem az egyiket a maradék két tárgyból. Így is be kellett hoznia az eredeti tárgyat. Ha ez is megvolt párszor, akkor kiraktam a haramadik tárgyat is a többi mellé. No, az eredmény nem győzött meg.

6. lépés: nem feladni, máshogy próbálkozni

A következő ötlet: két tárgy a két kezemben, Gyurmának rá kell böknie arra, amelyiknek mondom a nevét. Ha-ha-ha. Itt tartunk most. Néha, mintha értelem csillanna meg a szemeiben. De aztán megint nem gondolkozik... Hagytam már abba olyankor a gyakorlást, amikor megcsillant az értelem, na, nem onnan indultunk legközelebb, hanem újra és újra az elejéről. Nem tudom, hogy amikro vszonylag sokszor jól eltalálja és aztán beragad és nem gondolkozik tovább, az azért van-e, mert túlnyomom és elfárad és különben már sejti, vagy még mindig fogalma sincs.

Folyt. köv. Addig nem nagyon gyúrok a többi feladatra, amíg ez meg nincs...

leporoltuk a klikkert

A Csepelen töltött első félévben nem sokat gyakoroltam Gyurmával, a március 15-ei vizsgára is alig-alig készültem, nem volt erőm olyan alapos munkára, mint az E7-ünknél. Az energiáimat inkább arra koncentráltam, hogy a lakótelepen, ahol lakom, különböző feladatokat találjak ki Gyurma számára, amikkel lefáraszthatom munka előtt szellemileg és fizikailag. Ilyen a házunk megkerülése, a tuják és más oszlopok szlalomozása, és egyáltalán minden megkerülhető kerültetése, minden átugorható átugrása, stb. A bemutatócsoportban is elkényelmesedtem, mert nagyjából mindent tudunk. Így aztán klikkert nem nagyon látott az elmúlt hónapokban. No de, közeledik október 23-a, így itt az ideje, hogy készüljünk. Gyurma olyan extázisba esett a klikker láttán, hogy egészen megsajnáltam, amiért ilyen nagy szünetet tartottam vele...

ami a nyüszítést illeti

Legutóbb január végén írtam arról, hogy Gyurmát problémás egyedül hagyni a csepeli lakásban. Azóta minden alkalommal, amikor egyedül van itthon felveszem videóra, mit csinál. Ezt szerencsére kis formátumban, webkamerával könnyen meg tudom tenni. A videófelvételek azóta készülnek, hogy Gyurma egy alkalommal nemcsak megkaparta az ajtófélfát, hanem összehányta és fosta a szobámat. Utólag csak arra tudtam gondolni, hogy a redőnnyel volt gondja, attól ijedt meg ennyire. No, ezután nem engedtem le többet a redőnyt. Ekkor kiderült, hogy nem fél, viszont az első két órában kialussza magát, majd unalmában elkezd vonyítani, ahogy a torkán kifér. Körbenéz, hogy talál-e valamit, amivel leköthetné magát, nem talál semmit, beáll a szoba közepére, és csóváló farokkal szerenádot ad. Ez eddig egyszer fordult elő, azóta egyrészt keveset van itthon egyedül, másrészt minden alkalommal vagy Kongot, vagy labdát, vagy füstölt csontot kap, mert az az elméletem, hogy nem akar ő vonyítani, ha talál valamit, amivel lefoglalhatja magát, nincs gond. És ez így is van. A másik fejlemény, hogy már nem a szobámba zárom be, mert az nagyon meleg, hanem a lakás többi részében van, a kukák gondos elzárása mellett. Nagy-nagy öröm számomra, hogy miután megette a csontot, vagy a Kong tartalmát, átalussza az itthon léteket. Mindemellett sokat viszem magammal a munkahelyemre, vagy ha egésznapos programom van. Erre meg az az elméletem, hogy ha egy ilyen szuperterhelhető, szuperszociális kutyát csináltam belőle, akkor meg kell neki adnom a lehetőséget, hogy emberek között legyen és szociális életet élhessen annyit, amennyit csak lehet. Ő ettől boldog, úgy, mint a vadász kutyák a vadászattól... Na persze az emberekkel töltött idő meg sem közelíti az agilty imádatát, de az sajnos a kivitelezhetetlen kategóriába került, mert Csepelről annyira messze van a Népsziget, hogy szinte egyáltalán nem megyünk oda:(

Gyurma nyara

Gyurmával májustól mostanáig a szokásos dolgok történtek, néhány kivétellel. Lássuk sorban:

A Népszigeti Bemutatócsoporttal idén is sok fellépésen voltunk, ovikban, iskolákban és rendezvényeken egyaránt. Sajnos kevesebb helyre hívtak minket, mint tavaly, pedig már nagyon vártam a szezont. Gyurma lassan olyan kutyának számít, aki mindent tud, akire stabilan lehet számítani akkor is, ha meleg van, nagy a nyüzsi, vagy ha hangos a zene. Persze már én is rutinosabb vagyok, így ügyesebben segítek neki egy-egy nehezebb fellépésen. Sokkal jobb szemem van ahhoz, amikor azért ront, mert valamire érzékenyebben reagál és elbizonytalanodik.

Voltunk kutyás táborban, 10 nap, Gébárti tó, barátok, ebathlon, óriás bemutató, szerelmes sms-ek... Gyurma sokkal-sokkal ügyesebb volt, mint tavaly. Nem volt szeparációs stressze, igaz, én is sokkal tudatosabban álltam hozzá. A fürdő és a konyha ajtóban mindig megvárt, akkor is, ha egy órát voltam bent, sosem önállósította magát és ment el fürdeni. Egy álom kutya volt. <3

Voltunk forgatni egy napot, egy készülő honlapon fog Gyurma kutyaházat reklámozni. Zsolt, aki régebben kutyákat tenyésztett, majd az építőiparban dolgozott, és most a testvérével nagyon klassz kutyaházakat készítenek, a blogon keresztül talált ránk! Azóta tudjuk, hogy a Vasyl kutyaházak a legjobbak! :)

Amikor Gyurma nálam van, sokat van velem a munkahelyemen, ahol nagyon jó hatással van a gyerekekre, fiatalokra. Nem szokott balhé lenni, amikor ő is ott van. Néhány fiatal nagyon ügyesen bánik vele, így sikerélményekhez jutnak, a legnagyobb dolog pedig az, amikor valaki egyedül elviheti sétálni. Érdekes, hogy a fiataljaink egy részére semmilyen tárgyat nem mernék rábízni, a kutyámat viszont bátran odaadom nekik, vigyáznak rá, szeretik.

Gyurmának új barátja is van, egy cica formájában. A barátságuk nem éppen zökkenőmentes, hiszen Gyurma eddig maximálisan le volt tiltva a macskákról, illetve egészen más kommunikációs eszköztárral rendelkeznek, ezért lassan értik csak meg egymást. Eleinte Gyurma félt rettenetesen a cicától, majd amikor ő már feloldódni látszott, a macska lett tartózkodóbb és túlfrusztrált a folyamatos kergetéstől. Eddig még egyikük szőrszála se görbült, reméljük, ez így is marad. Ha minden jól megy, a cica hamarosan nevén nevezhető lesz itt és fotók is jönnek majd.

Gyurma továbbra is kétlaki kutya, nagyon jól tűri, már teljesen hozzászokott. Minden barátom azt mondogatja, ennek az állandó csere-berének egyszer vége lesz, de még úgy tűnik, mind a ketten ugyanannyira ragaszkodunk hozzá.

Tavasz ünnep a Kossuthban

Mit csinál a fanatikus kutyás szombaton délelőtt, amikor más szerencsések még alszanak? Felkel (közben bíztatja magát, hogy semmi gond, majd ha hazajön, kialussza magát), átutazza a várost, közben szemrebbenés nélkül tűri a "bazd meg, mé' nem adsz enni a kutyádnak, fel kéne Téged jelenteni, bazd meg, ki van minden csontja, bazd meg" bácsit a buszon (a bácsi arra a kedves kamasz fiúra, aki ütögette a barátnőjét, nem tartotta fontosnak, hogy rászóljon), leszáll, felszáll, leszáll, felszáll, leszáll, felszáll, leszáll, a buszvezetőkkel való szemkontaktus kerülésével igyekszik a gyűlöletes szájkosár használatát elbliccelni (csak az igazán asszertív buszvezetők mondják be a hangosba, hogy nem szeretnének eltekinteni a szájkosár használatától), majd megérkezik a gyerekotthonba, ahol már sok-sok kíváncsi gyerek csak arra vár, hogy kutyát simogathasson.

Néhányan a Bemutató Csoportból a Kossuth Gyerekotthonban jártunk ma reggel, ahol bő másfél órában szórakoztattuk az ott élő gyerekeket. Rövid bemutató, interaktív kérdezz-felelek, kutyás játékok, stb. A gyerekek ilyenkor fürtökben lógnak a kutyákon, akik ezt hősiesen tűrik. Gyurma mindent megtett, hogy kitalálja, mit csináljon, amikor egyszerre ketten hadonásztak az orra előtt jutalomfalatot lóbálva, különböző parancsszavakat kiáltva, miközben egy harmadik kókuszgolyót majszolva és egy másik kutyával körülöttünk sétált. Volt egy fiú, aki különösen tehetséges és lelkes volt, tök profin nyomta a hozzám, ül, piti, hangot, forog, hopp vezényszavakat, és figyelt a tanácsaimra, ami ilyenkor ritka. A kedvenc trükk persze a lelövés volt most is. A kutyáktól fügetlenül nagyon kellemes meglepetés ért: összetalálkoztam egy fiúval, akinek sok évvel ezelőtt a nevelője voltam egy gyerekotthonban. Akkor volt elsős, most majdnem olyan magas, mint én. Megismert, és örült, és persze kérdezte, hogy meglátogatom-e valamikor...

Aztán, amikor a felfújt vár és az arcfestés már érdekesebb volt mint mi, hazaindultunk. Hazafelé megint el kellett viselnem a "nem sovány?" nénit, mondtam "nem." És közben arra gondoltam, hogy következő életemben HotHead Paisan leszek, csak kutyás témában. És persze a szájkosarat is fel kellett tennem a kutyámra, akinek egy órával azelőtt még gyerekkezek nyomkodták a fülét-szemét-orrát...

mostanában

Kezd kialakulni az új életünk Gyurmával. Kezdem megtalálni a helyem és ez rá is jó hatással van, magabiztosabb mint a télen, figyel rám, nagy az összhang közöttünk. Úgy tűnik, hogy az otthon való vonyítás problémája már a múlté. Legalábbis nálam. Szilvinél is előfordult, hogy nyüszögött, ezért Szilvi nem meri egyedül hagyni. A közös felügyelet menete még mindig nem alakult ki, most hetek óta nálam van, előtte hetekig Szilvinél volt. Eleinte féltem attól, hogy el tudom-e látni egyedül, hiszen ketten sokkal könnyebb volt, megosztottuk a sétákat. Most hozzá kell igazítanom az életem, a programjaim szervezésénél mindig oda kell figyelnem, hogy ő közben hol lesz és mennyi ideig. De úgy tűnik, hogy megszoktam, sőt, nagyon szeretem, amikor nálam van, mert keretet ad a napjaimnak, és kötelező jelleggel egy órát a szabadban kell töltenem minden nap, ami nagyon jó most, hogy minden virágzik és süt a nap.

Gyurma sokat jön velem a munkahelyemre, ahol a fiatalok, akikkel dolgozom, megszerették, jobban tudják a nevét mint az enyémet:) A két kedvenc trükk, amit mindig kérnek tőle: az ugatás és a lelövés.

A Bemutató Csoporttal beindult a fellépési szezon, a legutóbbi fellépésünkről itt vannak képek.

Gyurma testvére, Csutak is csepeli, így velük is szoktunk sétálni a Duna parton, ezeket a sétákat különösen szeretem. Egyrészt azért, mert Gyurma nagyon élvezi, rohangál Csutakkal, vízbe be, vízből ki, dombra föl, dombról le. Másrészt Csutak gazdája, Ági kedves barátnőmmé vált és nagyon jókat szoktunk ilyenkor beszélgetni.

Már csak két hónap és itt a tábor! Vettem boxot Gyurmának, ami feltétlenül szükséges a táborba, hiszen nem lehet velem egész nap, mert túlságosan lemerítené az idegrendszerét. Évek óta akartam venni neki egyet, hát most megvan:)

A tavalyi képek itt vannak.

A Vakkantó Webáruház készített pár termékbemutató videót, amiben gyurma is szerepel:

Még a sítúrán vettük fel a jeleneteket:)

E9-es kutyám van!

2011. március 15-én, alig több mint két évvel a középfokú vizsgánk után Gyurmával letettük az engedelmes 9-es vizsgát. Azt a vizsgát, amiről egy évvel ezelőtt még azt gondoltam, hogy soha, de soha nem lesz meg.

Az, hogy a vizsga sikerült elsősorban azért volt, mert a bemutató csoportnak és az eddigi vizsgáinknak köszönhetően nagyjából tudtam kontrollálni a lámpalázamat és nem nyomtam vele agyon a kutyát.

Gyurma kicsit lassabb volt, mint szokott, ezt elsősorban a melegnek és a három órás kennelben való várakozásnak tudtam be és csak másodsorban az izgulásnak.

Nagyon-nagyon büszke vagyok, amikor lejöttünk a pályáról, csak azt tudtam ismételgetni: ki gondolta volna, ki gondolta volna?

Halász Árpi volt a bíró, az előző bejegyzésemben írtam, hogy félek tőle. Nagyon kedves és bátorító volt. Még reggel egyeztettem vele pár dolgot és így biztonsággal mozogtam a pályán. Szigorú volt és korrekt. Ahogy azt egy 9-es vizsgán kell:)

A munkánk egyébként messze nem tökéletes, de ezzel tisztában voltam, 78 pont lett úgy, hogy volt két hiányos feladatunk. Ez azért elég szép eredmény:) Mindenesetre sok gyakorolni és pontosítani való vár még ránk (beülések, szabadon követés mindkét oldalon, láb mellett fektetés, futás közben ültetés, futás közben állítás, helyben maradás, palackos apport, stb.)

A k99-es rangsor 5. helyére kerültünk, méltó hely ez az ország 5. olyan kutyájának, aki teljesítette az E9-et:)

Íme a vizsga:

Köszönöm szépen mindenkinek, aki szurkolt és mindenkinek, akinek szerepe van abban, hogy idáig eljutottunk! (a vizsga nézői annyira izgultak, hogy meglesz-e, hogy nem tapsoltak a munka után, csak amikor a bíró kimondta az eredményt:)

holnap e9

Holnap lesz a nagy nap, amikor először nekifutok az engedelmes 9-es vizsgának Gyurmával. Azért először, mert egyrészt 70 és 80 pont közé saccolom a jelenlegi tudásunkat, tehát van még hova fejlődni, másrészt mi mást vizsgáznék vele ezután engedelmesből, mint a kilencest, hiszen ebben az ágazatban nincs ennél magasabb szint.

Mivel két hete a fehérekre (Pákó és Peru) vigyázok, két hete nem láttam Gyurmát. Előtte mindent elkövettem annak érdekében, hogy fel legyen készítve, bár sokkal lazábbra vettem a dolgot, mint a hetes vizsgánk előtt. Az akkori alapokra és pályarutinra támaszkodom most. Remélem, hogy nagy örömmel és lelkesedéssel fog velem dolgozni, a "pihentessük a kutyát a vizsga előtt" állapotot nem is lehetne ennél jobban kivitelezni. Remélem, a lelkesedés nem megy a pontos kivitelezés rovására, legalábbis azoknál a feladatoknál, ahol gyúrtam a pontosságra... ilyen a jobb láb melletti hátramenet, amiről azt gondoltam, sosem lesz meg. Most sem tökéletes, de ha nem zsongja túl, akkor elfogadható.

Nézzük részleteiben, hogyan is állunk, vagyis álltunk két héttel ezelőtt:

Szabadon követés:

- van benne bal láb melletti 50-60 lépés, aztán jobb láb melletti ütemváltások és hátramenet, majd a csoportkerülés mozgó emberek között, majd helyben maradás a mozgó csoport közepén.

Jelenlegi állás: elvileg nem esik le a feje. Ebben nagy szerepe van a bemutató csoportnak, ahol sokat menetelünk csoportban, így az, hogy egyedül vagyunk a pályán, könnyítés neki. A hátramenet necces, nagyon nekem dől. Az ültetések és a fektetés ferde.

Futás közben ültetés:

A kettes számú mumusunk. A hetes vizsgára újra tanítottam ülni, ezt kellett most átrakni futás közbenre. Ha nem nézek rá a vezényszó kiadása közben, nem ül le. És persze lehetne lendületesebb... Csak üljön le! Akkor nagyon boldog leszek!

Lassú lépésben fektetés, ütemváltással, háttal behívással:

A fektetés részével nem lesz gond, de nem tudom, használok-e testjelet. Majd a bíró megmondja... A hozzám és a beülés lehet, hogy ferde lesz.

Futás közben állítás, háttal behívás:

Lehet, hogy lép kettőt, mielőtt megáll, lehet, hogy utánam fordul, amikor elfutok mellette, lehet, hogy a hozzám és a beülés ferde lesz...

Apport sík talajon:

Hármas számú ellenségünk. Lehet, hogy nem indul el az első hangjelre, lehet, hogy játszani fog a flakonokkal, lehet, hogy rágni fogja az apportfát, lehet, hogy ferde lesz a hozzám és a beülés.

Apport akadályon keresztül:

Lehet, hogy kikerüli a második akadályt, plusz az állandó ferdék.

Apport pallón keresztül:

Remélhetőleg oda is és vissza is felmegy a pallóra (eddig még sosem kerülte ki), lendületesen felveszi a fát, nem rágja, és szépen beül...

Előreküldés:

Na, ez elvileg megvan. Persze az állítás és a fekvés lehetne lendületesebb. Remélhetőleg csak egy-egy vezényszót kell használnom mindenre. Itt szokott elfáradni...

Helyben maradás:

Az örök elhanyagolt feladat... Csak nem ül vagy fekszik bele vagy lép el... Csak leül a végén első szóra.

A lényeg az egyenes hát, a nyugodt lépésszámlálás, a nyugodt, megszokott hangszín.

Igyekszem a rettentő lámpalázamat elcsomagolni és eldugni valahova, ahol a kutyám nem talál rá...

Ja, és a bíró. Nos, igen. A lehető legtapasztaltabb, leggyakorlottabb bírót kaptam, legalábbis, ami a bírálást illeti. Engedelmes 9-es vizsgája szerintem mi leszünk az első... Meglátjuk, kicsit tartok tőle... Az elején lesz pár dolog, amit meg kell kérdeznem tőle, pl.: hogyan fog jelezni, amikor háttal vagyok neki...

csípőállapot

Gyurma egy hete sántít a jobb hátsó lábára. Nem volt előjele. Szombat éjjel már láttam, hogy amikor átrendezte magát a szőnyegen, nem lép rá erre a lábára, aztán másnap egész ijesztő volt, annyira kímélte. De pár perc alatt bejáratódott, kis idő múlva észre sem lehetett venni. Többen is mondták, hogy ez izületi probléma lehet. Igyekeztem nem nagyon ráparázni a témára és vártam egy hetet, hogy alakul a dolog. Igaz, javult, de mivel máig nem múlt el nyomtalanul, elvittem az állatorvosainkhoz.

Megröntgenezték. A csípőizületei kicsit szögletesek, nem illenek össze tökéletesen, tehát Gyurmának enyhe diszpláziája van. Nincs nagy baj, egy jack russel terrier ugyanilyen izületekkel panaszmentesen leélné az életét, csak hát Gyurma nem jack russel terrier, hanem magas, hosszú lábú kutya.

Betartandók mostantól:

- súlya megtartása, nem hízhat jelentős mértékben

- folyamatos, kiegyensúlyozott terhelés

- évi kétszer 60 nap zöldkagyló kúra

Nincs lerakódás, nincs krónikus gyulladás, egyenlőre annyi az egész, hogy a testalkata és az enyhe deformálódás miatt hajlamos a rándulásra. Ilyenkor elég, ha kap gyulladáscsökkentőt és kíméljük, amíg meg nem gyógyul. Ha ettől nem múlnának el a panaszai, akkor tovább kell keresni a sántítás okát.

Van egy ismerősünk, aki most jár kutyafiziológiai tanfolyamra, azt mondta, van olyan izomerősítő terápia, amivel az izület környékén lévő izmokat lehet erősíteni, hogy a kutya öreg korában azok tartsák az akkorra már rosszabb állapotban lévő izületet. Ezt is csinálni fogjuk. És nem parázom azon, mi lesz, ha a szögletes izületi fej elkoptatja az izületi árkot...

lakáshoz való kötődés, szeparációs stressz és egyéb nyalánkságok

azért gyurma, mert...

A minap a városban találkoztam egy félvér kisfiúval és a nagymamájával. Épp telefonáltam és át akartam menni egy zebrán, ahol jöttek az autók. A kisfiú megkérdezte, megsimogathatja-e. Mondtam, persze, de nem tudtam rá figyelni, mert ahogy már írtam, épp telefonáltam és közben az úttestet figyeltem. Gyurma azonnal kiszagolta a maradék kakós kalácsot a kisfiú tarisznyájában, amitől a kisfiú teljesen elolvadt és a kalácsvéget Gyurmának szerette volna adni, de sikerült lebeszélnem erről. Imádnivalóan kedves kisfiú volt, és azzal, hogy engedélyt kért a simogatásra és nem etette meg a kutyámat kakaós kaláccsal, már eleve a szívembe zártam. Megkérdezte, mi a neve. Én közben letettem a telefont, és mivel szívemnek tetsző volt a kisfiú, mosolyogtam is, amit egyébként mostanában nem nagyon szoktam vadidegen emberekkel elkövetni. Mondtam, Gyurma. A kisfiú még simogatta egy kis ideig, majd megszólalt: "Tudom, miért Gyurma!" Én elcsodálkoztam, hogy rájött, de azt gondoltam, valóban rájött, hogy azért, mert gyurmázni lehet vele, vagyis dögönyözhető, simogatható eb. Erre a kisfiú azt mondta: Azért, mert keverék. Mint amikor sok különböző gyurmát összegyúrunk. Hát, én elolvadtam. Szívesen hazahoztam volna a kisfiút, de azt hiszem, a nagymamája megakadályozta volna. Így elváltunk, ők erre, mi arra, a mosoly viszont még egy kis ideig ott maradt az arcomon...